Templomos Csepp

Elixir Hierusalem – Jeruzsálem Elixírjének titkai

Hívták Jeruzsálem Elixírje néven (Elixir Hierusalem) Isten Pajzsának (Scutum Dei) és Templomos Bornak
(Vinum Templar miles) is e misztikus italt.

Nézzük meg mit tudhatunk, ezen csodás hírű gyógyitalról?

Számos legenda, korabeli krónika, írás szól a Templomos Lovagok hosszú életéről, a csodának tűnő, matuzsálemi korban is hadakozó lovagokról.
 A középkor emberének isteni csodának vagy az ördöggel való lepaktálásnak tűnt a matuzsálemi kort megélő Templomos Lovagok létezése.
Történelmi tény, hogy a testvériség számos híres tagja is megélt hihetetlen magas életkort, pedig, kemény, harcos életük nem kérdőjelezhető meg.
Hugues de Payens, a rend alapító tagja, Geoffrey de Charney, Gualdim de Pais a „Templomos Vatikán” alapítója például. Jacques De Molay nagymester, a Templomos Lovagrend utolsó nagymestere akit öreg korában 7 éven át kínoztak  és tartottak nyirkos ,sötét börtönben a gyilkos Szép Fülöp alávaló kutyái.
De még sorolhatnánk hosszasan a hihetetlen erőt és egészséget amivel rendelkeztek a lovagok. Ezekre a jó példa a hamis vádak alapján bebörtönzött és  galádul meggyilkolt templomosok listája.
Mindezek a férfiak igen jó egészségnek, erőnek örvendtek még a hatvanas, hetvenes, sőt több esetben a dokumentumok tanúsága szerint a nyolcvanas éveikben is. Számos csatában vettek részt és irányították szellemi frissességben a szerteágazó rendet.

   Mi volt a hihetetlen titok?

Igen, a mai napig hihetetlen titok, hogyan élhettek meg ilyen magas kort egészségben, olyan időkben,  amikor a kolera, a lepra, a himlő, a fekete himlő, a  malária, a tuberkulózis és végtelen mennyiségű betegség pusztított. Ez volt az a kor, amikor egy náthába vagy akár egy fogfájásba is általában belehaltak az emberek. Egy kisebb sérülésbe is könnyen belehaltak, de a csatákban beszerzett sérülések, akár a legkisebb is halállal kecsegtetett. A sebfertőzés, a szepszis (vérmérgezés) a kis sérüléseket szerzett katonát is hamar elvitte a másvilágra.
A Templomosok azonban csodával határos módon, ha csatában, harcban nem estek el, akkor e szörnyű kor szörnyű betegségeit túlélték, méghozzá jó erőben!
Talán a szerzetesihez hasonló önmegtartoztatásuk is közrejátszott egészségükben, bár sok húst fogyasztottak harcosok révén, de sok testmozgás és a rendbe bevezetett kézmosás, tisztálkodás biztosan hozzájárult egészségükhöz, de mindez kevés lett volna ezekben a kegyetlen időkben.

Volt azonban egy ismert, de pontos receptjében titkos híres gyógyitaluk!

A templomos lovagokról köztudott, hogy kevés vagy közepes mennyiségű bort ittak, amelyet gyakran hígítottak és kevertek Aloe péppel és kender főzettel is sok más összetevő mellett ez volt az Elixir Of Jerusalem azaz Jeruzsálem Elixírje, de egyes forrásokban gyógyító italukat Scutum Dei néven is emlegetik, amely Isten Pajzsát jelenti, valószínűleg arra utalva, hogy megvédi őket a betegségektől.

Miből állt a híres gyógyital? Mire használták, milyen hatása volt?

Jeruzsálem Elixírjét a Templomos Lovagok is első sorban általános fáradtság panaszainak javítására ,sérülések, betegségek gyors felgyógyítására használták a betegségek megelőzését szolgáló funkciói mellett. Komoly szerepe volt ezen italnak abban, hogy sem szív és érrendszeri betegségek, sem fertőző betegségek nem tizedelték őket egy olyan korban amikor a pestis, a kolera, a lepra, a malária és sok-sok kegyetlen járvány pusztította a kor népességét.

Nincs feljegyzés, hogy bármely típusú rákos betegség szedte volna közülük az áldozatát.

Jeruzsálem Elixírje és annak a Templomos gyógyítók által kikevert esszenciájának, cseppjének pontos receptje a Vatikán könyvtárában bizonyosan megtalálható, de egy-egy leírás Tomarban a „templomos Vatikánban” és Santiago de Compostellában Szent Jakab városában is el van helyezve tudomásunk szerint.

Mit is tartalmaz a Templomosok gyógyitala és esszenciája?

Ami köztudott az alap Jeruzsálem Elixírje ital Aloe Verát, Kender kivonatot és pálmabort tartalmazott.
A Templomos gyógyítók leírásiban szerepel még az Isten Gombája (Cogumelo de Deus, Agricus Blazei) ,és az Artimisia Annua azaz az egynyári üröm használata is. A magyar Ürmös Bor mint gyógyital évszázadok óta ismert, így nem ismeretlen a mai ember számára sem, bár a templomosok speciálisan az Egynyári Ürmöt , Artemisia Annuát használták, míg a magyarok más ürömfajtákból készítették, készítik az ürmösbort.  

Az Artemisia Annua azaz az Egynyári Üröm

A 2010-es években újra felfedezett Artemisinin azaz Egynyári Üröm is komoly szerepet játszhatott a templomosok egészségében. A templomos gyógyítók a komplex Jeruzsálem Elixírje receptjében használták. Ezen növényt már az ókorban használták a fajta neve Artemisia azaz Artemisz istennő nővénye. A bizánci orvosok gyógyításra használták, a Templomos Lovagok gyógyító papjai pedig a Szentföldi hadjáratok során tőlük vették át ezt az ősi tudást. Az Artemisia Annua egyik fontos hatóanyaga az Artemisini, melynek gyógyhatásainak kutatásáért 2015-ben orvosi Nobel díjat kapott Professor Youyou Tu .

Isten Gombája azaz az Agricus Blazei

A másik fontos nővény melyet használtak az az Agricus Blazei melyet a Templomosok ISTEN GOMBÁJA -ként ismertek a népnyelv az Élet Gombája -ként ismeri. Az  Agaricus Blazei az Élet Gombája a csiperkefélék családjába tartozik, nagyban különbözik az általunk ismert étkezésre szánt csiperkétől. Bizáncban a IV. századtól kezdve használták az emberek, a Templomos Lovagrend tagjai is innen ismerték meg és használták napi szinten ők Cogumelo de Deus néven azaz Isten gombájaként ismerték! Jeruzsálem Elixírje tartalmazta az őrölt ,szárított gombát.

Az európai orvosok ezt a gyógygombát kezdték el legkésőbb használni, egészen 1965-ig nem ismerték, alkalmazták.

A. blazei és az A. brasiliensis nevű brazil gombatörzsek mintái genetikailag hasonlóak és interferáltak az Agaricus subrufescens észak-amerikai populációival . Az Agricus Rufotegulis nevű európai gombafaj mintákat is vizsgálták és bebizonyosodott, hogy ugyanabból a fajból származnak mint a brazil fajta. Az Agricus Blazei így azonos faj a Cogumelo De Deus -ként említett gombafajtával. -(Wikipedia Ang.)

Nagyon magas mennyiségben tartalmaz ß-D-glükánt, ami jelentős szerepet játszhat nagymértékű ellenállóképesség-fokozó és rákgátló hatásában. Agaricus Blazeit, William A. Murrill gombakutató sorolt be 1945-ben véglegesen.

Az alap templomos ital a Jeruzsálem Elixírje néven volt hát ismert , ez az eredeti ősi Templomos Ital, melynek modern változata, koncentrátuma  a Templomos Csepp. Ez a különleges keverék úgy gondolták, hogy felgyorsítja a gyógyulást, egészségesen tartja a szervezetet és megvédi őket a betegségektől. Ez az ital, elixír tovább táplálta a templomos lovagok élettartamának csodával határos módját.

A már modern Templomos Elixírről, összetevőiről, az összetevők egészségre gyakorolt hatásáról, a védelmi rendszerről:

Az immunrendszer bármely betegséget, kórokozót le tud győzni, ha megfelelő és felkészült állapotban van ebben segít a cseppben található koncentrált nővényi hatóanyagok egyedülálló ötvözete.

Az ARTEMISIN Annua azaz EGYNYÁRI ÜRÖM

népies nevén az Isten fája az Artemisinin hatóanyagról mára a tudósok bebizonyították, hogy ez a csodálatos növény nagyon hatásos a rosszindulatú elváltozások elleni küzdelemben is a csodálatos antivirális hatása mellett. ” A természetben megtalálható az egynyári üröm nevű ritka növény, hatása bizonyítottan 1200-szor jobb, mint akár a hagyományos terápia !!” – Szabó György a Bükki füvesember. Az artemisinin sikerrel kecsegtet a  gyógyításában , ugyanis betegek testéből származó szöveteken végzett kísérletek során a kutatók azt az eredményt kapták, hogy az artemizinin, in vitro 1200-szor több beteg sejtet pusztít el,  -(wikipedia) Figyelem! Összesen több mint 400 ürömfaj létezik nem összetéveszteni! Mint növényben kevesebb a felhasználható artemisinin, még ha porítják is ( tea, kapszula)! Csak az egynyári üröm t kivonatban van elég artemisinin. Az artemisinin gyógyászati felfedezéséért Tu Ju-ju orvos, kutató  2015-ben orvosi Nobel-díjat kapott .  Az Artemisinről bővebben>>>

Artemisia Annua plusz hatóanyagok:

Arteannuin B, Alfa Thujone, P-hidroxi-acetofenon, Fisetin, Cirsimaritin, Capillin, β-Sitosterol és Quercetin melynek Rutinózzal alkotott glikozidja a rutin. A rutint korábban Szent-Györgyi Albert után P-vitaminnak  nevezték. Semmelweis Orvostudományi Egyetem Tanulmánya >>>

A MORINGA azaz a Csodafa főbb hatása

A Moringa, amelyet a Csodafának is neveznek, egy ritka tápanyag-erőmű. A Moringa a természetben előforduló vitaminok (90 vitamin!), ásványi anyagok és minden nélkülözhetetlen aminosav komplex sorozatát tartalmazzák. A fontos fitoszápokat, többszörös antixinokat, antioxidánsokat és gyulladáscsökkentő anyagokat és omega-3 olajat is tartalmaz! Erős toxin-semlegesítő! Pozitív hatással van a máj és veseműködésre, de még a depresszió ellen is hatásos. A bőr, a haj és a körmök állapotán is javíthat. Magas foszfor-, cink-, vas-,  kálium-,  réz-, és a magnézium tartalma is. Vitaminok közül pedig az A-, B6-, B12-, E- és K-vitaminban bővelkedik. Bővebben a Moringáról >>>

AGRICUS BLAZEI – Mandulagomba – Cogumelo de Deus ( Isten gombája)

más néven az Élet gombája Rosszindulatú sejtelváltozást  gátló hatásáról ismert .Jó védelmet nyújt a sejteknek és azok génállományának a méreganyagok káros hatásaival szemben. A mandulagomba gyulladásgátló és allergiaellenes tulajdonsága is közismert! !  Természetes HIV-vírus elleni szernek is tartják. Csökkenti a vérzsír- és a koleszterinszintet! Tartalmaz még : Kálium, kalcium, nátrium, vas, foszfor, réz, folsav, biotin, niacin és egyéb, igen fontos aminosavakat. Illetve számos B-vitamin, E-vitamint és D-vitamint! Bővebben az Agricus Blazei M-ről>>>

KENDER kivonat

Ideg és sejtvédő, valamint erős antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik. Segíthet a fájdalomcsillapításban és stresszoldásban. Korunk népbetegségei közé tartozik a depresszió, a cukorbetegség és az elhízás – ezek egyik ellenszere . Képes ellensúlyozni az agy öregedését, fellép a memóriazavar és a demencia ellen. A kender eltávolíthatja az agysejtek béta-amiloid plakkját, az Alzheimer-kór előidézőjét.

ALOE VERA (Orvosi)

Több tanulmány is arra az eredményre jutott, hogy az aloe vera erősíti az immunrendszerünket. Így akár asztma, rák vagy HIV-fertőzés esetén is bátran alkalmazzák a szokványos kezelések kiegészítéseként. Antibiotikus és antivirális hatásának köszönhetően továbbá támogatja az immunvédelmünket az olyan fertőzésekkel szemben, melyeket különféle baktériumok vagy vírusok okoztak. Sőt, még a közismert candida gomba ellen is hatásos az aloe vera. (BENU)

Mentaolaj :

Görcsoldó  és  antibakteriális hatású, amely emésztési zavarokban, puffadás  esetén,  valamint  az  epehólyag  és  az  epevezeték  gyulladásos  betegségeinek kezelésére  is  alkalmazható.

Levendula és erdei gyümölcsök:

A levendula nyugtató, lazító, fertőtlenítő hatása közismert. Nemcsak fejfájás, hanem levertség és stressz ellen is hatásos, sőt, a hirtelen hangulatváltozások kiegyensúlyozására is beválik. Amellett, hogy oldja a feszültséget, élénkítő és serkentő hatása is van. Gyakran alkalmazzák nyugtalanság, alvászavarok, idegi alapú gyomor- és bélbántalmak kezelésére, elősegíti többek között az egészséges, felfrissülést hozó alvást. Epetermelést fokozó, emésztést elősegítő, görcsoldó, szélhajtó, vizeletürítést elősegítő hatással is rendelkezik.

A C-vitamin

és a növényi kivonatokban, gombakivonatban lévő természetes antioxidáns hatású anyagok igy a C-vitamin is hozzájárulhatnak a normál anyagcsere működéshez. A c-vitamin azaz az aszkorbinsav hozzájárul szervezet egészségének megőrzéséhez, támogatja az immunrendszer működését. Szent-Györgyi Albert 1937-ben kapott Orvosi Nobel díjat a C vitamin felfedezéséért.

A D3-vitamin

részt vehet az immunrendszer normál működésében, a csontok, izmok és fogak normál növekedésében. A vírusok elleni védelem egyik leghatékonyabb eszköze.

A PQQ-antioxidáns

-tól mentes sejtek a mitokondriális diszfunkció jeleit mutatják, azaz a szervezet betegségekre való kitettségét növelik. A PQQ tehát támogatja az új mitokondriumok kialakulását, fejlődését. A PQQ ezáltal pedig az energiatermelő és energiatároló folyamatokat, amik szoros összefüggésben vannak az öregedés késleltetésével. Olyan hatást vált ki melyet a testmozgás és a kalóriabevitel erős korlátozása tud csak kiváltani. A PQQ hatásairól részletesen >>

Ubikinon

közvetlenül vesz részt a sejtek energetikai anyagcseréjében és fejlődésében, a sejtek mitokondriumait is védhetik az oxidatív stressztől. Az Ubikinon azaz koenzim Q szív és érrendszeri hatása három fő tulajdonságának tulajdonítható. Egyrészt fontos szerepe van a sejtek energiatermelésében, csökkenti az oxidációs folyamatokat a vérben és javítja az érfal működését.

A SZELÉN

hiánya is állhat a háttérben az általános fáradtság panasza mögött és néhány hematológiai megbetegedés kiváltója  (vérszegénység ). A szelénnek szerepe van a pajzsmirigy működésében is, így a szelénhiány pajzsmirigy-alul működés formájában, sokaknál csupán fáradékonyságként is jelentkezhet. Az esszenciális mikroelem, a szelén hozzájárulhat a szénhidrát-anyagcsere, az ideg- és immunrendszer, és a sejtek fehérjetermelésének normál működéséhez. Ezenkívül a zsírsavak normál metabolizmusához, a csontok, izmok, haj, köröm, bőr és fogak normál növekedéséhez.

“Non nobis domine, sed nomini tuo da gloriam”
Ne nekünk, Urunk, ne nekünk, hanem a te dicsőségedre!

A Cikket a Csodapatika a Templomos Csepp forgalmazója támogatta.  , A TEMPLOMOS CSEPP oldala

További cikkek :
Templomos Életmód -Diéta
Egynyári Üröm -Tízezrével öli a rákos sejteket
Artemisia Annua Anti Covid
A templomos háromszög a titkok őrzője – Tomar
Cikkek a Csodapatikán
Csodapatika Facebook oldala