nicolasflamel-picture-250

Nicolas Flamel : “Legenda vagyok. Halál nem foghat rajtam, betegség ki nem kezdhet.”

“Legenda vagyok. Halál nem foghat rajtam, betegség ki nem kezdhet. Kortalan vagyok, pedig több mint hatszázhetven éve láttam meg a napvilágot, az Úr 1330. esztendejében.” Íme Nicolas Flamel, minden idők legnagyobb alkimistája. – Michael Scott

Nicolas Flamel élete

Nicolas Flamel 1330-ban született a Párizs melletti Pontoise-ban , Párizsban élt és alkotott.
A korabeli leírások alapján magas és barna hajú férfi, akit kedves, okos és jámbor embernek ismertek. Flamel könyvmásolóként dolgozott, tehát még a könyvnyomtatás feltalálása előtti korban kézzel másolta azokat a szövegeket és könyveket, amelyeket sokszorosítani kellett. Írnokként is dolgozott, könyvkötészet és könyvárusként is tevékenykedett. Kiemelkedő műveltsége vitathatatlan volt abban a korban.

Feleségével többször jelentős összeget adományozott a katolikus egyháznak, templomok és vendégházak építését támogatták, szobrokat rendeltek és a párizsi hajléktalanok elhelyezésére szolgáló házakat építtettek.

A legendás angyali könyv

A legenda szerint Flamel életében elkészítette a „bölcsek kövét”, méghozzá azt követően, hogy egy angyal megjelent számára, egy könyvet mutatva, benne a csoda előállításának receptjével..

Az angyal ezt mondta Flamelnek:

„Egy napon olyat fogsz látni benne, amit senki más nem láthat…”

Az álom évekkel később valósággá vált.
Évek múltak de egyszer azonban beállított a könyvesboltjába egy idős utazó, aki felajánlotta, hogy elad neki egy nagyon régi huszonegy oldalas és hét fejezetre osztott kéziratot.

Flamel azonnal felismerte az angyal által álmában mutatott könyvet.
A könyv titkos receptet tartalmazott a bölcsek kövéről és a halhatatlanságot garantáló élet elixír ( Elixír Vita) elkészítésének mikéntjéről.

 A történet szerint a szimbólumokkal teli kötetet még Flamelnek sem volt könnyű megfejteni, egészen pontosan 21 évébe telt, míg értelmezni tudta a látottakat, mert az írás görögül, héberül és más nyelveken íródott.
Ráadásul telis tele volt szimbólumokkal melyek részben a kabbalához és jó részben az alkímiához voltak kapcsolhatóak.

Nicolas Flamel , Paracelsus és az Alkímia

Ne felejtsük el, hogy az alkímia csak az aranycsinálásról szólt. Paracelsustól tudjuk (Cikkünk Paracelsusról) az alkímia nem csupán arany- és ezüstcsinálásra való.
Számomra nem ez a cél, hanem megfigyelni minden erényt és erőt a gyógyítás szolgálatában.”

A bölcsek köve is csak allegória, nem egy követ jelent, hanem egy titkos receptet, egy különleges eljárás során nyert végterméket.

A bölcsek köve (lapis philosophorum vagy philosophicum) az „ultima materia”, az alkimisták által végrehajtott kémiai reakciók által keletkezett végtermék.

 Paracelsus (lásd itt Paracelsus cikkünket) leírásában egy hét fokozatból álló folyamat volt:

  1.  A materia prima cseppfolyósítása (szolúció vagy liquefakció).
  2. Ezt eltemetik a „venter equinum”-ban, a föld hasában és eközben megfeketedik (nigredo) és elrothad (putrefakció).
  3. A feketeség kivilágosodik (albedo).
  4. Az elpárologtatással veszendőbe ment szellemet újra visszahozzák (redukció), az anyagot „lacta philosophá”-val (filozofikus tej) táplálják és ezután sárga lesz a színe (citrinálás). Ha a redukció nem sikerült, megjelenik a „cauda pavonis”, a „pávafarok”.
  5. Az anyag vörösödik (rubedo) és „mint vörös sárkány haragszik önmagára“, aztán „átváltozik vérré”. Ez azt jelenti, hogy a redukció sikerült.
  6. koaguláció vagy a szellem rögzítése által az anyag újra szilárdulni kezd, és ezt követően jön létre a következő lépésben
  7. bölcsek köve. Az utolsó fokozathoz a „filozofikus tűz” hősége szükséges.

A titok megfejtése

Flamel a kor legnagyobb alkimistája segítségével Maestro Canches de Leon-nal megfejtette a könyv hermetika titkait, ami misztikus filozófiai, mitológiai, csillagászati, orvosi tanításokat tartalmazott és a természetfeletti hatalmakkal való kapcsolatra tanította.

Ami biztos, hogy Flamel ezek után mesés vagyonra tett szert: néhány hónapon belül 30 házat és földterületet vásárolt, jelentős pénzt fektetett a művészetekbe, de kórházak és kápolnák építését is finanszírozta. Gazdagságának híre túllépte a francia határt, Flamel és felesége neve szerte a világon ismertté vált.

A  bölcsek köve ugyanakkor nemcsak gazdaggá, de halhatatlanná is tesz.
Mivel a könyv tartalmazta az Elixir Víta azaz az Élet Elixírje receptjét is amely a halandóság ellen is védett, úgy hírlett, Flamel megrendezte saját és felesége halálát is, hogy máshol folytathassák az életüket.

Nicolas Flamel saját készítésű sírköve

Ezt támasztja alá különleges , titokzatos sírköve is ,melyet saját maga tervezett és faragtatott ki . Sírrablók busás summa reményében feltörték Flamel sírját, de csak hűlt helyét találták az alkimistaként számon tartott férfinak, és a teóriát erősítette még, hogy jóval a halálát követően az ő nevével jelentek meg alkimista művek.

Nicolas Flamel személyét – az irodalmi műveknek is köszönhetően – mind a mai napig a titokzatosság lengi körbe, neve gyakran merül fel különböző spiritualista körökben, főleg az élet elixírjének állítólagos feltalálása miatt.

Nicolas Flamel titokzatos árkádja

1389-ben Nicolas Flamel kialakíttatott egy árkádot, amelyben egy halál figurája és Nicolas Flamel, valamint felesége, az itt eltemetett Pernelle asszony neve szerepel. Az árkádot díszítő szobron középen Isten áll, mellette jobbról és balról Péter és Pál apostol, akik Flamelt és Pernelle-t mutatják be az Úrnak.

A Csodapatika elkötelezett amellett, hogy csak az általunk is ismert, megbízható biotermesztőtől, független minőség ellenőrző szervezet által bevizsgált gyógynövény alapanyagokból, laboratóriumi körülmények között, gyógyszerész szakember által készített terméket forgalmazunk!
Csodapatika -Templomos Csepp >>

További cikkek :
A 9 gyógyító gyűrű legendája valóság
Egynyári Üröm -Tízezrével öli a rákos sejteket
Templomos Életmód -Diéta
A templomos háromszög a titkok őrzője – Tomar
Hihetetlen középkori gyógyszerek
Top 12 Csodálatos Gyógynővény
Cikkek a Csodapatikán
Csodapatika Facebook oldala